Állattörténetek

Még mindig hiányzol! :(

2014.03.21. 00:14
Bonnie
Macska,
    Mindig is inkább kutyapárti voltam. Persze hugom jóvoltából néha volt cicánk is, akiket úgymond "elcsábítottak" tőlünk, de akkor is inkább egy kutyusra vágytam. Egyszer, amikor elmentünk barátommal és két tábla csokival a parkba sétálni odajött egy nagyon aranyos kiscica. Dorombolt, nyávogott. Egyszóval tündéri volt. Megbontottam az egyik tábla csokit és kipróbáltam hátha ízlik neki. Miután majdnem fél táblát megevett,lefeküdt a mellettünk lévő padra és elaludt. Amikor elindultunk én csak annyit mondtam- Nem érdekel.Én hazaviszem. Amikor hazaértünk megmutattuk anyukámnak.Azt mondta, hogy nagyon aranyos és meg is tarthatom, de nekem kell róla gondoskodni. Minden éjjel a szobámban aludt. Eleinte az ágyam melletti kis asztalon majd később már az ágyban mellettem.Egy idő után a kutyáinkkal is jól összebarátkozott.Volt hogy egy edényből ettek.
Akárhányszor jött hozzánk egy új cica eleinte nagyon megharagudott rám és olyankor nem az ágyban hanem a szekrényen,monitoron,földön aludt, de egy-két hét után megszokta és összebarátkozott az új cicával.
2012 szeptember 28.-án hugomék lementek a pályára játszani.Mivel meleg volt az ablakokat nyitva hagytuk és beraktuk a cicákat a szobámba, mert a szúnyoghálós ablakon nem másznak ki.Csak Bonnie nem volt meg.Mindig a kertbe szokott felmenni így nem nagyon féltettem mert ott biztonságban van,így elindultunk ismerősőmmel hugomék után.Mivel este volt már nem nagyon láttunk semmit de az ismerősőm egyből kiszúrta.Rávilágított telefonnal egy macska holttestére és én egyből tudtam,hogy ő az.Valaki kicsalta az utcára és elütötték.Eleinte még reménykedtem,hogy nem ő az,de szépen lassan rájöttem.Őt találtuk meg.Eltemettük a kedvenc helyén.A kertbe.
Sokan idiótának tartják az embert,ha ennyire szeretnek egy állatot (mert ugye vannak akik csak állatoknak tartják őket,nem pedig lelkitársnak,jó barátnak), de szerintem igenis lehet szeretni egy ilyen kedves és szép cicát.Én se hittem volna soha,hogy ennyire fogok szeretni egy cicát,de ő a mai napig nagyon hiányzik.Soha nem találok még egy ilyen macskát, akinek a szeméből tudtam kiolvasni az érzéseit.Soha nem felejtem el a megvető nézését,amikor olyan ember jött hozzánk akit nem ismert.Vagy azt amikor egy hétig nem voltam itthon és már a párnán várt,hogy aludni menjünk.Azóta is a eszembe jut a puffasztottrizses táblacsokiról az első találkozásunk. :)
Soha nem felejtelek el.Mindig hiányozni fogsz kicsikém. :(








 
Ossza meg ismerőseivel:
Ha kérdése lenne kedvencével kapcsolatban, szakértő állatorvosaink készséggel állnak rendelkezésére.
Mit szeretnél legjobban még látni az oldalon?
Állatos olvasnivalókat
Üzenőfalat
Szépségversenyt
Linkgyűjteményt
állat apróhirdetés
  • Kedvencek száma: 1883
    Legújabb kedvenc: Kaszi
  • Tagok száma: 1757
    Legújabb tag:
  • Klubok száma: 171
    Legújabb klub: marci
  • Galéria képek száma: 2561
Születésnapos állatok
Legtöbben kedvencnek jelölték
Legjobb értékelést kaptak
Legújabb jutalmazások
Simogatás   Izabelle Donterto [Izi] 2017.09.17. 14:38
Csont   Kira 2017.08.08. 11:49
Simogatás   Kira 2017.08.08. 11:49
Csont   Nina 2017.08.08. 11:36
Simogatás   Nina 2017.08.08. 11:36
Csont   Vinnie 2017.08.08. 11:34
Simogatás   Vinnie 2017.08.08. 11:34
Csont   Pixel 2017.08.08. 11:26
Simogatás   Pixel 2017.08.08. 11:26
Csont   Nefertiti Midnight Benji's of White Siberian [Nefy] 2017.07.30. 08:04